AdServer szótár N - SZ

 

Network

Hirdetési hálózat. A kisebb oldalak üzemeltetői – mivel látogatóik száma messze elmarad egy komoly oldal látogatószámától – egy networkhöz csatlakozva ajánlják fel felületeiket a hirdetőknek vagy ügynökségeknek, így felvéve a versenyt a látogatottabb oldalakkal. Egy network az ügynökségek és a hirdetők felől egy nagy oldalnak látszik. Ezeket az apró oldalakat tematikusan rendezve magas találati pontosság érhető el, valamint a sok kis oldal összességében a teljes internetező közönség komoly százalékát elérheti. Így az adott kampány sikeres lehet.

Neuromarketing

A neuromarketing a marketingkutatás egyik új területe, amely a fogyasztók idegi alapon történő reakcióit tanulmányozza, miközben valamilyen marketing inger éri őket, így azt próbálja felkutatni, hogy milyen agyi folyamatok zajlanak le, milyen öntudatlan érzelmek hatnak a fogyasztó fejében a vásárlási döntéseikre. Maga a neuromarketing fogalom 2002-től létezik, ez a kutatási ág tágabb viszonylatban a neuroökonómiához tartozik, melynek célja, hogy az agykutatás eredményeit felhasználják a közgazdaságtanban.

Oldalkitoló (Sidekick)

Az IAB Rising Stars Branding Unit egyik display formátuma. Egy olyan hirdetési forma, amely egy hagyományos, oldalba beágyazott flash hirdetésből indulva félretolja az oldalt, helyet adva egy másik zónában futó, nagyobb méretű hirdetésnek. Az oldalba ágyazott kreatív egy megadott részére történő kattintással aktiválható. Demo bannerünket megtekintheti ezen a linken.

Opt-in és opt-out

A személyi adatvédelem részeként a felhasználóknak joga van arra, hogy eldöntsék, engedélyezik-e a retargeting, valamint a viselkedés alapú hirdetések megjelenését az interneten, amelyek a felhasználót anonim módon azonosítják a cookie-k segítségével, és követik a reakcióit, merre járt, mire kattintott, stb.. Az engedélyezés az opt-in, a tiltás az opt-out opcióval egyezik meg, amelyet a böngészőben lehet beállítani.

Összefűzés

Abban az esetben, ha a kampányhoz kapcsolható szereplők, például az ügynökség és a tartalomszolgáltató/network is szeretné mérni a megjelenéseket az általuk használt hirdetéskiszolgáló rendszerrel, akkor a beépítési kódok összefűzésével megoldható, hogy mind a két fél mérje a megjelenéseket és a kattintásokat is. Az összefűzés lehetséges két különböző adszerver között, de az Adverticum AdServeren belül is van lehetőség erre, ha mind a két fél a felhasználója. Összefűzés esetén azonban számolni kell a mérési eltérések bizonyos százalékával (10-15%) a különböző adszerverek mérési módszerének különbségei miatt.

Page Impressions (Page View, oldalletöltés)

Kifejezi, hogy hány teljes oldalt töltöttek le sikeresen, minden elemében teljesen. Egy teljesen letöltött oldal egy Page Impressiont eredményez, függetlenül az oldalon szereplő adatfájlok számától vagy a weboldal információinak tartalmától.

Pop-up hirdetés (felugró hirdetés)

Egy website letöltésekor egy kisebb böngészőablakban automatikusan felugró hirdetés. Régebben annyira népszerű hirdetési forma volt az interneten, hogy mára a legtöbb böngésző alapbeállításként tiltja a felugró ablakok megjelenítését, ezért manapság jelentősen visszaesett a pop-up hirdetések száma. Helyettük általában layer vagy interstitial bannereket használnak.

Post User Action-analízis

A Post User Action-analízis (tracking) segítségével lehet nyomon követni a felhasználók aktivitását a kampány céloldalán, a végrehajtott konverziók arányát, függetlenül attól, hogy az adott kampány valamelyik bannerén (vagy CT-linkjén) történt-e kattintás, vagy kattintás nélkül érkezett a felhasználó a céloldalra.

Post-click és Post-view

A Post User Action-analízis során a céloldal aloldalain elhelyezett kódok segítségével az AdServer megkülönbözteti azokat a látogatókat, akik kattintottak a reklámra (Post-click szám), azoktól, akik csak látták a kreatívot (nem kattintottak rá - Post-view szám), de később mégis ellátogattak az oldalra.

PPC (Pay Per Click)

Online hirdetéseknél használt fizetési elszámolás, amikor a fizetés az átkattintások számán alapul. A PPC alapú kampánynál a hirdető a kampány futása során a bannerére, szöveges linkjére, stb. érkező kattintások, átkattintások után fizet.

Preroll/postroll

A preroll és postroll elnevezés a videotartalmakba illesztett hirdetésekre vonatkozik. A banner bármikor megjelenhet lejátszás közben, a videó előtt (preroll), videó után (postroll), vagy akár lejátszás közben is (midroll). A megjelenés történhet folyamatos lejátszás közben és megállított videó mellett is. Demo bannerünket megtekintheti ezen a linken.

Prioritás

A prioritás a terv-zóna hozzárendelések fontossági szintje. Öt alapszint létezik, növekvő sorrendben a következők: házon belüli, barter, fizetős, kizárólagos, fix. Ha van fix prioritású terv az adott zónához rendelve, akkor csak az jelenik meg a zónában, ha nincsen fix, akkor a kizárólagos prioritású tervek, ha nincsenek, akkor a fizetős prioritásúak, ha azok sem léteznek, akkor a barter, ha pedig olyan sem létezik, akkor a házon belüli.

Profilok

A profilok lehetővé teszik, hogy egyetlen hozzáféréssel (egy azonosító-jelszó párossal) több különböző weboldal (ügynökség, network stb.) AdServer-felületét érje el, akár teljesen eltérő szerepkörben. A profilok segítségével meg is oszthatja hozzáférését egy másik személlyel.

Pushdown

Az IAB Rising Stars Branding Unit egyik hirdetéstípusa. A Pushdown banner az oldal tartalma felett jelenik meg, és az oldal betöltődésekor azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy lejjebb tolja azt. A tartalom eltolásáért a Méretet változtató display felel, amelynél beállítható, hogy kezdetben nyitott állapotban induljon, így megragadva a látogató figyelmét.

Query

A keresőmotorban használt szavak továbbítódnak a találati oldalra a kattintást követően string formában. Ha az internetező egy keresőmotor találati oldaláról jut el a tartalomszolgáltató oldalára, akkor a query targetálás segítségével lehetősége nyílik arra, hogy a keresőbe beírt keresőszó alapján célozza a hirdetést.

Referrer

A referrer a számítógépes hálózatoknál a HTTP protokoll egyik fejléce, amelybe a weboldalt lekérő böngésző azt az URL-t írja, ahonnan az oldalra hivatkoztak. A referrer targetálás segítségével aszerint célozható a hirdetés, hogy a felhasználó melyik oldalról (hivatkozó oldal) érkezett egy link segítségével a céloldalra, ahol a targetálást alkalmazni szeretné.

Retargeting

Olyan célzási megoldás, amellyel a már elért felhasználókat célozhatja meg újragondolt megoldással. Remarketing megoldásnak is nevezhetjük. Az Adverticum AdServer erre a célra fejlesztett célzási opciója a M.O.R.E., amellyel pontosan követhető, hogy a felhasználó hogyan reagál egy weboldalra vagy egy konkrét kreatívra. További információk az AdServer retargeting megoldásáról itt.

Rich media megjelenés

Olyan online hirdetési forma, ahol a felhasználók nem csak egy animációt tekinthetnek meg, hanem interakcióba kerülhetnek a hirdetéssel a weboldalon. Ezek a hirdetések egy vagy több különböző technológiával kombinálva is használhatók, beleértve például a hangot, videót vagy Flash-t, és a programozási nyelvek közül a Java-t, Javascript-et vagy HTML-t.
A definíció forrása: IAB US.

ROI

Return on Investment rövidítése. Beruházás megtérülésének mutatója.

RTB - real-time bidding

A real-time bidding rendszerek segítségével a hirdetők az online megjelenési helyekre és ezzel együtt az oldalt látogató felhasználókra licitálnak. Ez a rendszer jelentősen lerövidíti a médiavásárlási folyamatot, egyszerűségének köszönhetően jobb inventory kihasználást tesz lehetővé, és adott esetben a pénzügyek is átláthatóbbak lehetnek.

Scroll

A Scroll banner egyesíti a beágyazott és a lebegő bannerek tulajdonságait. Sajátossága, hogy az oldal megnyitásakor beágyazottként jelenik meg, de görgetéskor lebegőként viselkedik, azaz folyamatosan a látótérben marad. További előnye, hogy a lebegő hirdetés bezárását követően az „visszaugrik” a helyére, a beágyazott zónába, és a továbbiakban ott lesz látható. Demo bannerünket megtekintheti ezen a linken.

Súlyozás

Egy olyan beállítási opció az AdServerbe, amellyel egymáshoz képest súlyozhatóak a zónában megjelenő hirdetések. A terv-banner hozzárendelés súlya: A súly azoknak a bannereknek a megjelenítését szabályozza, melyek egy helyen egy időben jelenhetnének meg, tehát azonos időben futnak, azonos tervhez és azonos zóná(k)hoz vannak hozzárendelve.

A terv-zóna hozzárendelés súlya: A súly azoknak a terveknek a futását szabályozza, melyek egy helyen egy időben futhatnak, tehát azonos időben futnak és azonos zóná(k)hoz vannak hozzárendelve.

Szamárfül (Peeloff)

Szamárfülnek nevezzük az olyan hirdetéseket, amelyek a weboldal sarkában, egy legördülő szamárfül mögött válnak láthatóvá, amely a kurzor hatására vagy kattintásra hajlik lejjebb. Demo bannerünket megtekintheti ezen a linken.

Szereplő

Az ügyfél szereplőtípusa, aki a hirdetési piacon valamilyen tevékenységet végez. Az AdServerben létrehozható szereplők: hirdető, network, tartalomszolgáltató vagy ügynökség.

Szinkron Layer

A layer és a beágyazott banner együttes megjelenése. Két részből áll: az egyik az oldal tetején, a másik a honlap egyik oldalán helyezkedik el, és a két kreatív vizuálisan kiegészíti egymást. Előnye, hogy nagyobb felületet foglal el, mégsem takarja ki a tartalmat, és a hirdetések együttműködése szinergikus hatást vált ki. Demo bannerünket megtekintheti ezen a linken.

Szövegközi banner

Szöveges hirdetés, tulajdonképpen egy link, amelyre megjelenési és kattintási számok is mérhetők.

Szövegközi zóna

Szöveges hirdetéseket fogadni képes zóna. Szöveges hirdetés csak szövegközi megjelenítéssel kompatibilis zónában tud megjelenni.

Folytatás T - ZS


 

Ha bármilyen észrevétele van az AdServer szótárban összegyűjtött szavakkal és fogalmakkal kapcsolatban, azt jelezheti felénk a szotar@adverticum.com e-mail címen.

Tovább növekszik idén a globális reklámpiac

Az IHS Markit előrejelzései szerint 2017-ben további gyarapodás várható a globális reklámpiacon. A 2016-os év is pozitív mutatókkal kecsegtet, és a becslések szerint ez folytatódik idén is.

Erős növekedésben a hazai digitális reklámpiac

A harmadik negyedévben is jelentős, 14,8%-os bővülést mutat a hazai digitális reklámpiaci index, a NORI.

Új mobilos hirdetési ajánlásokat tett közzé az IAB Hungary

Az IAB Hungary Mobil munkacsoportja frissítette a magyar mobilhirdetési piac ajánlott hirdetési formátumait, és ezúttal táblagépre vonatkozó hirdetési ajánlásokat is meghatározott.

Kiderült, milyen a hazai programmatic piac

Az FMG R&D az IAB Hungary megbízásából térképezte fel a hazai programmatic piacot. A magyar IAB saját programmatic kurzusán ismertette a legfőbb megállapításokat, illetve blogján is közzétette az eredményeket.

Hadat üzen a hirdetési meddőszórásnak a DataMe

Miközben az online hirdetések menedzselésében, célzásában, hatékonyságában egyre nagyobb szerephez jut az automatizáció, az úgynevezett programozott kampányvásárlás, az ügynökségek, a hirdetők és a hirdetési felületet biztosító tartalomszolgáltatók is egyre jobban érzik, hogy az egyes piacokon nincs elegendő adat, amely képes lenne az automatizált rendszereket táplálni, vezérelni. Ezt az égető hiányt ismerte fel az interaktív hirdetéskiszolgálás magyarországi piacvezetője, az Adverticum Zrt., amikor a KJ IFS Kft. pénzügyi befektetésével az elmúlt hónap végén megalapította adatmenedzsmentre szakosodott leányvállalatát, a DataMe Kft.-t.

Személyre szabott hirdetésekkel a blokkerek ellen

Sajnos 2016-ban ott tartunk, hogy az emberek nem szeretik a hirdetéseket. Főleg azokat a fajtákat, amelyek megzavarják őket a tartalomfogyasztásban, így például a videohirdetéseket sem. Bár ezek az elmúlt időszakban egyre népszerűbbek, és nem csupán

Tovább ...

Weboldalunkat úgy készítettük el, hogy automatikusan a megjelenítő eszköznek megfelelő tartalmat mutassa. Amennyiben ezt meg kívánja változtatni, és készülékének jellegétől függetlenül mindig egy konkrét verziót látni, válasszon a következő listából: Teljes változat   ·   Tablet változat   ·   Mobil változat   ·   Automatikusan felismert változat